Halovány akció a földmutyi ellen

Az Élőlánc Magyarországért és az LMP az állami termőföldek eladása elleni tiltakozásul tartott félpályás útlezárását Kishatnos közelében.  Sallai Róbert Benedek traktorral ment a parlament elé, de a fővárosig trélerrel vitték a járművet. Nagyon gyengére sikeredett az összellenzéki tiltakozás az állami földek eladása ellen. De már megszokhattuk, hogy az LMP mint látszatellenzék nagy csodát nem tesz, a többiekről meg teljesen felesleges beszélni is.

D_KOS20151005026
MTI fotó: Koszticsák Szilárd

Mivel a politikus a Kossuth térre kissé nehéz járművel érkezett, így megsértette a súlykorlátozásra vonatkozó tilalmat, amiért a rendőrök igazoltatták és szabálysértési eljárást indítottak ellene. A szabálysértést a képviselő elismerte így megtartotta azt a régi mondást mely szerint nem az a paraszt, aki traktorral megy diszkóba, hanem aki rajtahagyja az ekét. Véglegesen elhibázottnak tartja az LMP a kormány birtokpolitikáját, az állami termőföldek eladásával ugyanis szerintük a következő nemzedékeknek és kormányoknak semmilyen eszköze nem marad a vidék megtartóképességének növelésére, a foglalkoztatás elősegítésére. Az állam vagyona 1990-hez képest tíz százalékra csökkent. Sallai szerint a kormány most “őrült privatizációba” kezd, a termőföldet ugyanis úgy adja magánkézbe, hogy ahhoz nem párosulnak társadalmi elvárások a foglalkoztatáshoz vagy az élelmiszer-termeléshez kapcsolódóan. Az LMP tiltakozásához az összes ellenzéki párt csatlakozott, így hétfőn az ország tizenkét pontján tartottak félpályás útlezárást, majd a Kossuth téren demonstrálnak a 380 ezer hektárnyi, vagyis a teljes állami szántóföldtulajdon eladása ellen. A Párbeszéd Magyarországért (PM) az alapvető jogok biztosától kéri, hogy kezdeményezzen alkotmánybírósági felülvizsgálatot az állami termőföldek tervezett privatizációjáról mert szerintük a kabinet szándéka alaptörvény ellenes. Az állami földek értékesítése – a földhaszonbérletek tapasztalata alapján – tönkretenné a termőterületeket, az alaptörvény ugyanakkor egyértelműen állami feladatként jelöli meg azok védelmét és megőrzését a jövő nemzedékek számára.