A debreceni rendszer nem bomlik

Rendszerbontó népszavazás címmel népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtési akció kezdődött hétvégén a fővárosban és néhány vidéki településen, köztük Debrecenben is, ami itt szokás szerint rendhagyóan alakult.

szolid_rendszerbonto_nepszav-6264
Mindenki teszi a dolgát a Rendszerbontó népszavazás aláírásgyűjtésén Debrecenben

Káposznyák István, a Szolidaritás itteni vezetője sajtótájékoztatóra várta a sajtó munkatársait, az ezzel egyidejűleg kezdeni kívánt aláírásgyűjtéshez (stand felállítására) viszont nem kapott engedélyt a közterület-felügyelettől. A hivatal két munkatársa kezdéskor a helyszínre érkezett, tudakozódott afelől, mi történik a Piac és Csapó utca sarkán, telefonáltak a felettesüknek (szombaton), majd abban maradtak, hogy mivel az engedélykérés folyamatban van, eljárást indítanak. A szervező szerint engedélyre egyébként nincs is szükség, mert a törvény a vélemény-nyilvánítás szabadsága mellett azt is lehetővé teszi az állampolgároknak, hogy népszavazási kezdeményezéshez ott gyűjtsenek aláírást, ahol csak akarnak. Ezt a passzust meg is mutatta a hatóság képviselőinek, ezután jött a telefon. Szándékáról előzetesen tájékoztatta a rendőrséget is, ott nem emeltek kifogást, és a helyszínen jelenlétükkel biztosították a rendet. Az esemény egyébként rendkívül békésen zajlott, jó néhány aláírást begyűjtöttek a szervezők, akik megálltak beszélgettek, véleményt, ellenvéleményt nyilvánítottak, majd két óra elteltével mindenki hazament.

szolid_rendszerbonto_nepszav-6268

Az aláírásgyűjtést a Szolidaritás Mozgalom és az Új Magyar Köztársaság Egyesület kezdeményezte, melyben egyelőre 4 kérdésről kérik a polgárok véleményét, támogatják-e a tankötelezettség korhatárának 18 évre emelését, a gyermekvédelemre szorulók ingyenes iskolai étkeztetését, a kötelező kamarai tagság eltörlését, és hogy mandátumuk idejére ne kapjanak öregségi nyugdíjat a képviselők. A tavasszal elindított folyamatot több szakszervezet, ellenzéki párt támogatta, most ez a két szervezet viszi a stafétát, és további 24 kérdésről várják a Nemzeti Választási Bizottság döntését. Ezek között szerepel például a kórházi várólisták rövidülésének kérdése, a vasárnapi zárva tartás, tulajdonképpen a kormány intézkedéseivel szembeni teljes kritika. A szükséges 200 ezer aláírás gyűjtéséhez további akciókat is terveznek, ezek helyéről és idejéről egyelőre nincs pontos információ.