A fal mögött

Minden a fallal kezdődött. Nem a berlinivel, (bár a párhuzamot nem kell erőltetni), hanem azzal, amit gyerekkoromban útközben iskolába menet láttam, talán még az építését is, ami nagyon gyors volt, mert alig van emlékem arról, hogy az a hatalmas ház mögötte milyen lehet. Már jó ideje ott állhatott, amikor elgondolkodtam rajta, vajon miért építették. Szokatlan volt ezen a környéken, ahol drótból, vasból, fából voltak léckerítések, ez pedig egy nagy tömör téglafal volt, ami igazán luxus, házat is lehetett volna építeni belőle. Nagyon magas volt, még most is az, de gyerekként szinte mesebeli méretűnek tűnt. Az udvarról díszfák ágai lógtak ki, a kapubejáró távirányítással működött, és hamarosan felkerült rá egy kamera is. Ez végképp elképesztő volt számomra, akiről negyven éve azt mondták volna, proligyerek, akkoriban meg azt, hogy kisdobos. Később, amikor jófej gimnáziumi angoltanáromnak köszönhetően Dániába mehettem diákcserére, egy teljesen más típusú kerítéssel találkoztam. Pontosabban annak a helyével, abban az északi városban ugyanis nem voltak kerítések. Néhány helyen térdig érő sövény jelezte a telekhatárt, de az is inkább csak díszítette az előkertet, lezárta azt, vagy megfogta a port. Ez legalább ugyanolyan elképesztő volt számomra. Egy olyan pont, amikor éreztem, ez a jelenség csak a felszín. Ami miatt így van, az valami egészen más lehet, mint amiben én itthon felnőttem. Később minél többfelé jártam, annál több apró különbséget fedeztem fel, és annál természetesebbé váltak az eltérések. Szerettem hallgatni a tőlem még tapasztaltabb különbség felfedezőket, mert olyasmiről is meséltek, amiket én magam még nem élhettem át. És akkor itt van az a fal, téglából építve, bevakolva, ami gyerekkoromban olyan misztikusnak tűnt, és ma már szinte beleolvad a környezetébe. Errefelé ez volt az első, de ma már ki sem tűnik a többi közül. Hasonlóak hozzá.

meggyfas_utca_IMG_0348
Téglafal vagy kerítés

Ahogy elkezdett előttem kinyílni a világ, azzal együtt zárult be. Akkoriban vált láthatóvá és vállalhatóvá az emberek vagyona, az úgynevezett társadalmi helyzet, és kezdték el ezzel egy időben rögtön félteni a javaikat. Sorra megjelentek a zárt kerítések, ahonnan nem jön ki és ahová nem megy be sok inger. Ahol mindenki csak úgy el van, magának, nem látható, nem érzékelhető sem ő, sem a külvilág. Aztán miután elbarikádoztuk magunkat, elkezdtünk azon csodálkozni, hogy a gyerekek csak az interneten lógnak, egymással alig beszélgetnek. Aztán bekameráztunk mindent és megtanultuk kizárni az életünkből mindazt, ami kellemetlen. Ha hangos a szomszéd, bekapcsoljuk és feltekerjük a hangfalat, ha ráállnak a járdánkra autóval, vascölöpöket verünk le, és ha nem tetszik a napi politika, egyszerűen nem olvasunk híreket. Konfliktuskezelésből és problémamegoldásból abszolút megbuknánk a legtöbb vizsgán. És akkor most épül ez a fal, ez a szögesdrótos a déli határon, ami több mint 28 milliárd forintba kerül, és mi bólogatunk, hogy ez így helyes. Nézem a híradóban azt a bősi fiatalasszonyt, aki azt mondja, neki nem mindegy, ki jön ide. Mosolyfakasztóan naiv kijelentés. Amikor azoknak az embereknek, akik szépek, például mindent elhiszünk, tessék egy kicsit olvasgatni szociológiát és pszichológiát. Amikor nem kell hulladékégető a város mellé, nem kell radar, de az atomerőmű mindegy. Amiatt nem tüzelt fel senki bennünket, hogy az rossz is lehet, veszélyes, vagy nem mondta még el egy szép meggyőző ember sem érthetően, hogy a blokkok hűtéséhez nincs is elég víz a Dunában, az egész ötlet hamvába holt. Viszont akár tetszik, akár nem, azokat az embereket, akik efféle döntéseket hoznak, és visznek véghez a fejünk felett ilyen eszement építkezéseket, a mi téglafalépítő társadalmunk termelte ki. Nem az ötéves tervben, de csak kitermelte, tehát ezt a gondolkodásmódot valamelyest ismernünk kell. Nem ismerjük viszont egyáltalán azt a gondolkodásmódot, ami a közel-keleti országokban olyan vezetőket adott, akik most úgy tűnik, még a mieinknél is rosszabbak. Akik a miénkkel ellentétben a látszatával sem törődnek annak, milyen benyomása lehet az országukról másoknak. Akik képesek a saját nemzetükből valókat földönfutóvá tenni, megnyomorítani, megerőszakolni, megölni egy eszméért, egy emberért, egy csoportért, vagy képesek hagyni, hogy ez megtörténjen, mert ők maguk sem tudnak mit kezdeni a helyzettel. És akik menekülnek előle, ugyanígy megbuknának probléma és konfliktuskezelésből, mint mi. Mert az egyetlen megoldásnak az tűnik számukra, ha nem lesznek többé részei mindennek. De ki, vagy mi fog változtatni ezen? Változtathat a menekülés? Változtathat egy fal? A fal leomlik, a drótot elvágják. A rá elköltött pénz tovább vándorol, a probléma megmarad. Megtaláltuk a válaszokat? Ugyan már! Hiszen nem is jó kérdéseket teszünk fel!