A nyomtatott prostituált és a gondolkodás korlátai

A megyei napilap heti műsorajánlóját biztosan sokan forgatják a kezükben. Úgy tudom, leginkább a nyugdíjasok szeretik, mert sem a teletexten, sem az interneten nem böngészik a műsort, inkább a napközben beépített kényszerpihenő alatt lapoznak bele, mit is adnak a tévében, vagy a panelbe szorulva semmittevésre kárhoztatva a tévézés és lapozgatás marad a legfőbb napi tevékenységük.

_MG_4988A televízió előtt eltöltött időről komoly statisztikák készülnek, a magyar átlag belevéve minden hibaszázalékot kb. 2 és 4 óra között van. Ebben benne van az is, aki egyáltalán nem néz tévét, és az is, akinél ez az idő jóval 240 perc fölé kúszik. Szóval nézegetem ezt az újságmellékletet anyukám asztalán, és anélkül is tudom, hogy épp akkor ott lenne mellettem, rosszalló arckifejezéssel gyorsan átlapozza a címlapot, vagy már meg sem nagyon nézi: „ennek meg kint van szinte mindene”. És igaza van, mindene kint van a ruhából a színésznőnek, aki nyomtatva prostituálja magát, nyilvánvalóan jóval többért, mint akik ezt fizikai értelemben teszik. Aztán eszembe jut az, hányszor gondoltam már rá, mennyivel könnyebb lenne férfiként élni. (Vajon neki is?) Nem azért, mert lélekben erre vágyom, hanem amikor kevesebbre értékelik a munkámat a férfiakétól, amikor egy sorral hátrább kell állnom még azok között is, akik egyébként udvariasak velem. Mert ez nekik fel sem tűnik. Mert nem tűnik fel az, ami természetes. Apróságokból, félmondatokból, félszavakból áll össze lassan a nőkben a kép, hogyan nézik őket, és hogy milyen szemmel, hogyan kell látniuk magukat. Ilyenekből alakul ki lassan az a viselkedés- és gondolkodásminta is, ami meghatározza az életünket, a döntéseinket, amitől olyanná válunk, amilyenné, férfiak, nők. És döbbenetes, hogy ezek a minták mennyire gúzsba kötik a gondolkodásunkat. Ahogy nézegetem ezt a ráadásul fotónak is rossz képet, ami torzóvá teszi az egyébként ideális testarányokat csak azért, hogy minél szexibbnek legyen mondható az eredmény, arra a következtetésre jutok, teljesen elveszett a gondolkodás szabadsága. Egyszerűen azért, mert nem veri ki a biztosítékot egy ilyen kép, ami az emberi méltóságától fosztja meg A Nőt. Árucikké teszi, csak itt éppen nyomtatva, és ez sem tűnik fel, mert ma ez is természetes. És eközben erkölcsi felháborodást vált ki a nézetkülönbség politikai ideológiák terén, mert nem megengedhető a másik felet hülyének nézni, hazugnak nevezni. Természetesnek vesszük, hogy egy 12 éves lány és 50-60 éves nagymamája ugyanolyan ruhát is felvehet, ha jó rá az a méret, mert a testkultusz mindenek fölött, a megfelelés mindenek fölött, miközben ne járkáljanak nekünk itt csadorban, mert biztosan terroristák vannak a ruha alatt. Hogy a kettőnek nincs is köze egymáshoz? Dehogyisnem. Ezek jellemzik A Társadalmat. Az önálló véleményalkotásra való vágy szintén odavan, uniformizálódtunk, csak azok között a keretek között tudunk létezni, gondolkodni, amit belénk sulykoltak, kinek egyik, kinek másik sablon szimpatikusabb, egyre megy, a félkész, gyorsfagyasztott értékrend kiválóan befogadható a társadalmi gyomor számára. És akkor jövünk azzal, hogy nem vagyunk elégedettek, hogy van, akinek jó ez a rendszer, és van, akinek nem, attól függ, éppen melyik burokba passzíroztak be minket. És hogy nem jó ez a rendszer, meg hagyja abba a Fidesz, változás kell. Változás? Nekünk? Amikor villámgyorsan képesek vagyunk belebújni a soron következő sablonba? Ugyan már! Változás? Fel sem tűnne.