Apa elment Irakba

Ma búcsúzott több száz katona a bajtársaitól, laktanyájától, szeretteitől a debreceni Kossuth laktanyában. Napokon belül Irak és Koszovó utcáin, ellenséges környezetben fognak békefenntartó missziót végezni. Irakba (Kurdisztánba) most először utazik több mint száz magyar missziós katona, Koszovóba pedig mintegy háromszázan mennek júliusban és augusztusban, hogy leváltsák a jelenleg ott szolgáló magyar békefenntartókat.

_KON7299Ők lesznek a 13-ik váltás. A búcsúztató ünnepségen a sajtó nem készíthetett felismerhető fotókat katonáinkról, akik hamarosan távol tőlünk szolgálnak majd fél éven keresztül, arctalanok maradnak, nem kerülnek bele a képarchívumokba. A rokonoknak nem tudták megtiltani a fotózást, így ők bátran készíthettek felvételeket. Félelmetes, hogy a mai technikai fejlettség mellett egy demokratikus országban ilyen ötletekkel állnak elő azok, akik védeni akarják katonáinkat. Kicsit rémisztő, hogy ilyen „komoly” biztonsági intézkedéstől remélik bajtársaik biztonságát. De sebaj, nem ez a fontos! Hanem az, hogy ezek az arctalan katonák hamarosan életük kockáztatásával hozzájárulnak  hazánk jó hírnevének öregbítéséhez, reméljük épségben hazatérnek és egyszer tényleg eljön a béke ott is, ahová most mennek. Akkor talán nem kell majd ilyen értelmetlen szabályokat hozni. Elnézést kérünk olvasóinktól, hogy nem tudunk normális fotókkal búcsúzni katonáinktól, de nem szerettük volna megszegni a szabályt, hiszen annak akár az is lehetne a hozadéka, hogy a későbbiekben nem kapunk meghívást, így nem tudósíthatnánk a közpénzen fenntartott Magyar Honvédség munkájáról. Ezt nem szeretnénk, leginkább a katonák és olvasóink miatt.