Az USA is összefogást sürget

Európának le kell sújtania a migránsokat kihasználó embercsempészekre és biztosítania kell a migránsok emberi jogainak védelmét – jelentette ki Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője pénteken. Az európai migrációs válság annak jele, hogy a közel-keleti békétlenség a régión kívül is érezteti hatását – mondta a szóvivő. A nap folyamán az amerikai médiában is hangsúlyos helyen szerepelt, hogy Ausztriában 71 migráns holttestére bukkantak egy teherautóban.

D__AS20150828134
Gyertyagyújtás az elhunyt menekültekért Budapesten. MTI fotó: Kovács Tamás

A tragédiáról, a migrációs válság többi fejleményével együtt, pénteken a címoldalán számolt be a The New York Times és a The Washington Post is. A The New York Times szerkesztőségi cikkében reményét fejezte ki, hogy a csütörtökön felfedezett tragédia “sokkolja majd azokat az európai országokat, amelyek mindeddig elutasították azt az összehangolt cselekvést, amit Merkel akar és amelyre oly nyilvánvalóan szükség van”. A lap szerint ez csak így lenne igazságos, mert Görögország és Olaszország túlterhelt, az EU-tagságra pályázó Szerbia és Macedónia pedig küzd azért, hogy megállja a helyét. Az állásfoglalás elismeréssel tett említést Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter tervéről, amely szerint mind az unió mind a 28 tagállama számára befogadási kvótákat kellene megállapítani, a menedékkérők számára pedig biztonságos övezeteket kellene létrehozni a hazájukban – ahol az arra jogosultaknak biztosíthatnák a célországokba való biztos továbbjutást – és le kell csapni az emberkereskedőkre. “Ezek az intézkedések képviselik azt a kreatív, együttérző gondolkodásmódot, amelyre Európának szüksége van” – írta a napilap. Barack Obama amerikai elnök egyébként szerdán elismerését fejezte ki Angela Merkelnek a migrációs válság ügyében való fellépésben játszott szerepéért, a Fehér Ház szerint különösen azon döntéséért, hogy könnyít a szíriai menekülteknek menedéket nyújtó országok helyzetén. Berlin úgy döntött, hogy a szíriai menedékkérők esetében eltekint a menekültügyi kérdéseket uniós szinten szabályozó úgynevezett dublini szabályozás előírásainak alkalmazásától, vagyis a német hatóságok nem vizsgálják meg, hogy a kérelmező mely uniós tagállamban lépett az EU területére. A dublini rendszer szerint a menedékjogi eljárást abban a tagországban kell lefolytatni, amelyben a menedékkérő belépett az EU-ba, de más tagállam is átveheti az eljárást. Németország így jár el valamennyi szíriai menedékkérő esetében.