CSOKONAI-TÖRTÉNETEK 9.

A Csokonai történetek programsorozat keretében május 24. (kedd) 19 óra, Horváth Árpád Stúdiószínházban születésnapi találkozás lesz Lengyel Györggyel Előtte Vámos László emléktáblájának avatása  lesz 18 órától az előcsarnokban majd 21 órától pedig Téri Árpádra emlékeznen a színház előtti parkban

lengyel_gyorgy_54x38
Fotó: Máthé András / Csokonai Színház

Lengyel György a debreceni színház történetének egyik legjelentősebb művészi személyisége. Színház iránti vonzalma már középiskolás korában megmutatkozott: a budapesti Madách Imre Gimnáziumban olyan előadást rendezett társaival – Az ember tragédiáját –, mely szakmai körökben is hamar elismerést váltott ki.  Debreceni pályájának első szakasza 1960-ban kezdődött, amikor még főiskolásként játékmesternek és társrendezőnek hívta maga mellé Szendrő József két előadáshoz. Az 1961-62-es szezonra már szerződött tag, az 1963-64-es évadtól pedig a színház főrendezője volt az 1965-66-os évad végéig. A Csokonai Színházban rendezte főiskolai vizsgamunkáját is: Az ész bajjal jár című orosz komédiát. Legnagyobb erényének világirodalmi érdeklődését, és az intellektuális, realista stílus érvényesítését tartotta a szakkritika. Ezután 22 évet töltött rendezőként a budapesti Madách Színházban. Közben 1979 és 1981 között újra dolgozott Debrecenben is, mint a társulat művészeti vezetője. 1988-tól a pécsi színház igazgatója és főrendezője lett, majd következett a harmadik debreceni korszak: 1992 novemberétől 2001-ig a Csokonai Színház igazgató-főrendezője volt. E harmadik debreceni „felvonásról” mondja egyik interjújában: „Otthonom lett Debrecen, színi lelkem székesfővárosává emelkedett.” Kiemelkedő érdemei közé tartozik, hogy érvényes színpadi formát talált a világirodalom olyan klasszikus nagyepikai alkotásainak, mint A félkegyelmű vagy a Bűn és bűnhődés, illetve hogy törekedett az opera tagozat munkájának megújítására is: a nagy olasz operák mellé rendezőként következetesen felsorakoztatta Mozart műveit. Színházi alkotómunkája mellett igen gazdag szakirodalmi munkássága is. 1984-től kezdődően egyetemi tanár a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, egy évtizeden át a Nemzetközi Színházi Intézet magyar tagozatának elnöke. Tanított az Ottawai Egyetemen, az Illinoisi Egyetemen, a seattle-i Washington Egyetemen és a Tennessee Egyetemen. 1965-ben Jászai Mari-díjat, 1980-ban Érdemes Művész, 1990-ben Kiváló Művész címet kapott, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2001-ben Debrecenben pedig Pro Urbe díjjal értékelték munkáját.

Az est során fényképek, mozgóképbejátszások és baráti visszaemlékezések segítségével idézzük fel e rendkívül gazdag alkotói pálya állomásait.

Lengyel Györgynek régóta dédelgetett terve, hogy a Csokonai Színház előcsarnokának falán emléktáblát kapjon egykori barátja és közeli munkatársa, Vámos László. A 150. jubileumi évad és a 80. születésnap találkozása erre most kiváló alkalmat teremt.

tragedia_majzik_csikos_bertok_mathefoto
Fotó: Máthé András / Csokonai Színház

Vámos László (1928-1996) Kossuth-díjas magyar rendező, Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló Művész. 1950-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán Márkus László, Nádasdy Kálmán és Oláh Gusztáv tanítványaként. A Nemzeti Színház rendezője volt 1950-től 1952-ig, majd 1952 és 1955 között főrendező lett Debrecenben.

Téri Árpád szerződtette le, akinek igazgatói éveit joggal tekintik a Csokonai Színház egyik fénykorának. Téri legfontosabb társulatépítési döntése volt, hogy a fiatal rendezőt megnyerte munkatársnak. 1955-ben Vámos László a Madách Színházhoz szerződött, ahol 1973-ig rendezett. 1961 és 1963 között újra visszatért főrendezőnek Debrecenbe, nevéhez fűződik a Csokonai Színház opera tagozatának megalapítása. Alkalmanként a későbbiekben is szívesen tért vissza Debrecenbe egy-egy emlékezetes rendezés erejéig. 1967 és 1980 között az Operettszínház főrendezője, 1982 és 1990 között pedig a Nemzeti Színház művészeti vezetője és főrendezője volt. 1981-ben megválasztották a Magyar Színházművészeti Szövetség főtitkárának, amely tisztséget 1990-ig töltötte be. 1960-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezőtanára, később a színházrendezői tanszék vezetője lett. 1994-től a Magyar Állami Operaház főrendezője, 1995-től haláláig megbízott főigazgatója volt. Rendszeresen rendezett a Magyar Televízióban és a Magyar Rádióban is.

Az ő elhivatottsága, tisztessége, szakmai alázata egységes véleményt alakított ki a szakmában. Tanár úr volt, aki mindenkire odafigyelt, aki járta az országot, hogy megismerkedjen a kezdőkkel és mindent lásson, ami a színházi életben történik.” (Békés András)

Emléktábláját Győrfi Ádám debreceni szobrászművész készíti. Nyers mészkőtábla alapra bronz domborműportrét helyez, alá pedig egy néhány soros feliratot, mely a néhai főrendező debreceni tevékenységét méltatja. Az emléktábla elkészítését a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

A fentiekből kitűnik, hogy Vámos László munkássága nemcsak Lengyel Györgyéhez kapcsolódik szorosan, hanem Téri Árpádéhoz is, aki másnap, május 25-én lenne 100 éves. Ezért a május 24-i ünnepi estén az emléktábla-avatás és a születésnapi beszélgetés után Lengyel György és Téri Sándor az egybegyűltek társaságában koszorút és mécsest helyeznek el a Csokonai Színház előtti kis parkban, Téri Árpád szobránál. Annál a szobornál, amelyet 1990. szeptember 14-én Vámos László avatott fel.