Cziffra fesztivál

Csaknem kétszer annyian jelentkeztek a Cziffra Fesztivál hétvégi, budapesti mesterkurzusára, mint amennyi résztvevőt fogadni tudnak – hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

A rendezvényen több nemzetközileg elismert tanár oktatja a jelentkező zongorista hallgatókat, zongoraművészeket február 10. és 12. között a Kroó György Zeneiskolában. A kiválasztott ifjú művészeket Cziffra György szellemi örököseinek tekinthető világhírű zongoraművészek tanítják majd – mondta Balázs János zongoraművész, a Cziffra Fesztivál alapító művészeti vezetője. A Liszt- és Junior Prima díjas zongoraművész fontosnak nevezte, hogy sokan látogassanak el a mindenki számára nyitott kurzusra hallgatóságnak, azok is, akiket nem tudtak beválogatni a résztvevők közé. Mint mondta, a kőbányai önkormányzat támogatásával megvalósuló mesterkurzusra a jelentkezők közül a legmagasabb szakmai kritériumok figyelembevételével válogatták ki a legalkalmasabbakat, akiket többek között Vásáry Tamás és Bogányi Gergely Kossuth-díjas, valamint Mocsári Károly Cziffra-ösztöndíjas zongoraművészek tanítanak majd. A kurzus keretében mindenki ötven percet játszik a tanárok előtt, a repertoár megkötése nélkül. A játékot eszmecsere követi. “Itt már nem a hangjegyekről, a kottáról beszélünk majd” – hangsúlyozta a zongoraművész. A résztvevőket a színpadi szereplésekre, a versenyekre és az életre próbálják felkészíteni – tette hozzá.  A kurzust követően a Cziffra Fesztiválnak február 19. és 27. között a MOM Kulturális Központ, a Zeneakadémia és a Müpa ad otthont, fellép mások mellett Pierre-Laurent Aimard és Arcadi Volodos zongoraművész, Miklósa Erika, Szakcsi Lakatos Béla, Presser Gábor és a Hot Jazz Band.