Egy arany, egy ezüst

Megnyerte a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságot a Debreceni Egyetem férfi csapata, a hölgyek az ezüstérmet szerezték meg.
A május 8-10. között Debrecenben megrendezett négyes döntőn a férfi csapat harmadjára szerezte meg a győzelmet, és a házigazda hölgyek is nagyszerűen szerepeltek, hiszen a Testnevelési Egyetem mögött a második helyen végeztek.

20160511MEFOB_Csapatkep_0A sorozat első mérkőzésén a tavalyi bajnok Szombathellyel hozta össze a sors a fiúkat, akik ellenmondást nem tűrve, végig vezetve 37 pontos győzelmet arattak. A második játéknapon az Eger csapata volt Nagy Ágoston tanítványainak ellenfele, akik az első meccsükön aratott győzelmük után már a tornagyőzelemért játszhattak. Hiába fogadkoztak a hevesiek, a DEAC egy harcos találkozón 11 ponttal felülmúlta őket. Az utolsó mérkőzésen abban a tudatban léptek pályára a hajdúságiak, hogy egy szűk hatpontos vereséggel is aranyérmesek, ám a torna talán legszínvonalasabb mérkőzésén sem bíztak semmit sem a véletlenre, és végül négy ponttal a TFSE-t is legyőzték.
– Negyedszer jutottunk be az új rendszerű egyetemi bajnokság négyes döntőjébe. Eddig mindegyiken volt egy-egy vereségünk, tavaly a legrosszabbkor, a döntő meccsen. Nagyon örülök annak, hogy most veretlenül sikerült revánsot venni, és remélem, a nemzetközi porondon is méltóképpen képviseljük majd Magyarországot –nyilatkozta Nagy Ágoston.
A Debreceni Egyetem női csapata is kisebb csodát vitt véghez, hiszen már az első találkozón 28 ponttal múlta felül az előzetesen esélyesebbnek gondolt Közgáz csapatát. Másnap a pécsiekkel játszottak Szabó Rékáék, és óriási küzdelemben végül két ponttal újra sikerült nyerniük. Az utolsó napon az addig veretlenek csatáján dőlt el az aranyérem sorsa, ám a hazaiak kicsit talán megijedtek a lehetőségtől, így végül alulmaradtak a tavalyi bajnok TFSE együttesével szemben.
– Kihoztuk magunkból a maximumot, úgy gondolom, hogy szégyenkezésre semmi okunk. Az első két mérkőzésen erőnk felett játszottunk, az utolsó napra kicsit talán elfáradtunk, és a TF más ritmusban kosárlabdázott, mint mi. Minden dicséret megilleti a lányokat, gratulálok az egész csapatnak – értékelt Kovács Imre vezetőedző.
A torna végeredménye:
nők:
1. TFSE
2. DEAC
3. Közgáz
4. PTE-PEAC

férfiak:
1. DEAC
2. Eger
3. TFSE
4. SzoESE