Érkeznek a gólyák telelőhelyeikről

Hortobágyra is megérkezett az első fehér gólya, a Délibáb közben lévő fészkét március 5-én, vasárnap foglalta el. A hónap elején érkezett meg Báró a műholdas nyomkövetővel ellátott fehér gólya is.

A jeladója szerint télen járt Libanonban, Izraelben, február elején pedig elindult hazafelé, hogy egy hónappal később elfoglalja a Nógrád megyei Őrhalmon lévő fészkét. Az őrhalmi gólya igazi sztár fészkét webkamera figyeli,melyet bárki követhet  ITT . Hortobágyra pár nappal később érkezett meg az első gólya a Madárparkhoz közeli utcába. A Madárpark szakemberei jelezték, náluk is van szabadon egy fehér gólya ami itt telelt az egyik röpde tetején lévő fészekbe, de ez egy vad madár, tehát biztosan Afrikából érkezett. A sokkal ritkább, és rejtettebb életet élő fekete gólya február végén érkezett meg Gemencre. A szintén jeladós Tóbiást is lehet figyelni webkamerán keresztül Tóbiás, a 18 éves február 26-án délelőtt 9 óra előtt néhány perccel szállt le a keselyűsi erdészet területén lévő, bekamerázott fészkében. A madár legkorábban 2014-ben, február 24-én érkezett meg Gemencbe, tavaly március 25-én tűnt fel. A másik, GPS-jeladóval felszerelt fekete gólya, Zoltán is úton van, február 21-én Kartúmtól északra, a Nílus völgyében járt, azóta nem küldött adatot a jeladó.

One Comment