Gyilkos hurok végzett az ölyvvel

Borzalmas kínokat élhetett át ez az egerészölyv életének utolsó perceiben. Orvvadászok által kihelyezett hurokcsapda végzett vele. A csalétek valószínűleg a hurok mögött volt, amit csőrrel próbált meg elérni. Feje beleakadt, a hurok pedig a nyakára szorult. Minél inkább próbált menekülni, annál inkább feszült a drót, húsába is belevágva. Ki tudja meddig próbált szabadulni, míg végül megfulladt.

Fotó: Déri Balázs/Madárpark

A hurokcsapdát kihelyezni ma már illegális, alkalmazása állatkínzás és orvvadászat miatt büntetendő cselekmény. Az ügyben rendőrségi nyomozás indul, nem csak állatkínzás, de mint védett állat kegyetlen elpusztítása miatt is a Hortobágyi Madárpark feljelentése alapján. Az elkövető bármilyen állat részére helyezte ki a hurkot, szánt szándékkal, gondos munkával készítette el. Embertelen tette közben vajon mérlegelte e, milyen fájdalmakat okoz majd ezzel áldozatának? Tud e együtt élni a gondolattal, hogy akár haszonszerzésből, akár beteges kedvtelésből más élőlények szenvedését okozza feltehetőleg rendszeres cselekedetével?