Hamarosan indul a bérletárusítás a Csokonai Színházban

A jegy- és bérletrendszerrel kapcsolatban jelentős változás nem várható a 2015/2016-os évadban a Csokonai Színházban. Továbbra is megtalálható a kínálatban a kételőadásos mesebérlet, illetve a három előadást tartalmazó ifjúsági bérlet. Előbbivel az 5-10 éves korosztályt, míg utóbbival a 10-14 éveseket várja a színház. Nem változik a középiskolásoknak és egyetemistáknak nyújtott, hat előadásos bérletek rendszere sem. A két kiemelt bérlet, a Csokonairól elnevezett premierbérlet és a Thuróczy Gyula nevét viselő másodpremierbérlet kilenc előadást tartalmaz majd, míg a további felnőttbérletek egységesen nyolc-nyolc produkciót kínálnak a vendégeknek.

istent_a_falra_festeni_VH-8593Az ismerős bérletkonstrukciók mellett indul egy jubileumi sorozat is: a Csokonai-szalon bérletben az évforduló kapcsán a színház egykori társulati tagokat, debreceni kötődésű művészeket hív beszélgetésre.

A nézők egyik kedvenc bérletformája, az „à la carte” rendszerű szabadbérlet is megtartja a már megszokott négy- illetve hatelőadásos összetételét. Újdonságként – a 150-ik, jubileumi évad tiszteletére – azok, akik színházi élménnyel szeretnék meglepni szeretteiket, 1000, 2000 és 5000 forintos címletekben vásárolhatnak ajándékutalványokat.

Más színházakkal ellentétben idén itt nem emelkednek a jegy- és bérletárak, illetve a jól ismert kedvezmények is megmaradnak. A diákokat és nyugdíjasokat továbbra is 10 százalékos, míg a csoportokat 20 százalékos engedménnyel várja a Csokonai Színház. A bérletvásárlás augusztus 5-től kezdődik, a jegypénztár az új évadban is a szokásos nyitva tartással várja a vendégeket, valamint a jegymester rendszernek köszönhetően továbbra is működik majd az online jegyértékesítés is. A színház munkatársai folyamatosan elérhetők telefonon, e-mailen vagy akár személyesen, és igyekeznek személyre szóló megoldást találni minden bérletvásárlónak.

A jegypénztár telefonszáma: +3652455075. A Szervezési Osztály munkatársait az +3652413565-ös telefonszámon, vagy a szervezes@csokonaiszinhaz.hu e-mail címen érhetik el az érdeklődők.