Határzár

A kormány plusz 22 milliárd forinttal többet fordít a migráció kezelésére, ami magyarul annyit jelent, hogy ennyibe kerül Orbán Viktor türelmetlensége az adófizetőknek. Ugyanis senki ne gondolja, hogy ezt a pénzt tényleg a migráció kezelésére fordítják, ebből szimplán kerítést emelnek a déli határon.

D_KZG20150729024
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Az ideiglenes határzár, ami ráadásul a határtól jó húsz méterre húzódik majd magyar területen, vagyis tulajdonképpen semmilyen szerep nem lesz a hazánkba érkező menekültek feltartóztatásában, legalábbis jogszerűen nem, Orbán Viktor óhajára egy hónap alatt épül meg a tervezett négy helyett és ennek a plusz költsége 22 milliárd forint. Ne feledjük, ebben az összegben nincsenek benne a katonák bérei, járulékai, hiszen azt akkor is megkapnák, ha valami más, hasznosabb dolgot tennének. Közben azért szeretett és nagyra becsült miniszterelnökünk szép lassan felhúzott egy másik falat is maga köré, majd szép lassan az egész ország köré. Ez a ma még csak jelképes fal tele van SS jelekkel, és egyéb fasiszta jelképekkel, ideológiával. Ez most nagyon tetszik Viktornak és egyre több neki nyaló, sündörgő (Lázár után szabadon) elvtársnak, közben pedig a Fidesz szép lassan versenybe száll a Jobbikkal, melyik legyen a nagyobb új náci párt. A versengés jól halad, mint a kerítés, sokba is kerül, mint a kerítés és hamarosan ugyan azt a funkciót fogja betölteni, mint a kerítés. Elszigetel, kirekeszt és majd egyszer talán visszabontják de akkor már nem a mi katonáink.