Havazás lassítja a forgalmat országszerte

Györ-Moson-Sopron, Tolna, Somogy, Zala és Vas megyében, közel 20 útszakaszon lépett érvénybe korlátozás a havazás miatt kedden, ám elzárt település egyelőre nincs. Országszerte több mint négyezer rendőr teljesít szolgálatot a közterületeken, akik felkészültek a további forgalomterelések biztosítására is.

Az utak egy részén félpályás útlezárás, több szakaszon teljes útzár lépett érvénybe, illetve van, ahol korlátozzák a 7,5 tonnánál nehezebb teherautók forgalmát.  A legfontosabb korlátozással érintett útszakasz a Győrt a Bakonyon keresztül Veszprémmel összekötő 82-es főút – fűzte hozzá. Arról is beszámolt, hogy kedden hajnaltól délelőttig 11, a téli időjárással összefüggő baleset történt. Ezek közül egy, a Fejér megyei Bicskénél egy feltakarított útszakaszon bekövetkezett baleset halálos áldozatot követelt.  A horvát hatóságok nem engedik be a 7,5 tonnánál nehezebb járműveket Horvátország területére, ezért a teherautók számára parkolóhelyeket jelölnek ki. Végül arra kért mindenkit, hogy csak téli gumival, teli tankkal, pléddel és élelemmel felszerelkezve közlekedjen, illetve elindulása előtt tájékozódjon az útviszonyokról a rendőrség, illetve a közútkezelő honlapján.