Kreatív tudomány és madáretetés az Agórában

Az Agóra Tudományos Élményközpont 2016-ban is várja a látogatókat állandó és alkalmi programokkal.
Nyitvatartás egyéni látogatók számára:
kedd-péntek: 13-tól 19 óráig
szombat, vasárnap: 10-től 18 óráig
hétfő: szünnap
Minimum 20 fős csoportokat – előzetes egyeztetés és visszaigazolás után – kedd és péntek között délelőttönként is fogad az intézmény, 9 órától. A csoportok a látogatás előtt legalább 7 nappal az Agóra weboldalán keresztül tudnak bejelentkezni.

_MG_9425Időszaki programok

január 9., szombat 10:30-12:00
Kreatív tudomány: Dínók nyomában
A játékos foglalkozássorozat keretében a gyerekek kéthetente szombaton izgalmas kreatív fel-adatokon keresztül ismerkedhetnek meg a természettudományos jelenségekkel, és elkészíthetik saját játékaikat, amelyeket természetesen haza is vihetnek. Ezen a foglalkozáson paleontológussá válhatnak a gyerekek és fosszíliákat készíthetnek.
A programon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni.
Helyszín: Interaktív tér, alsó korhatár: 5 év

január 16-31.
Programok a digitális planetáriumban

A Földtől a Világegyetemig
Az Európai Űrügynökség félórás teljeskupolás-filmje elképesztő távolságokat ölel át időben és térben. A Világegyetem születésétől a Naprendszer utolsó pillanatáig kísérhetjük végig a csillagok és bolygók életét, az ó- és modern kori űrkutatás mérföldköveit, az ember és a világűr kapcsolatát. A magyar változatot az Agóra Tudományos Élményközpont készítette. Narrátor: Varga Klári

Lehozzuk a csillagokat!
Éjszakai égbolt napközben az Agórában! A 8 méter átmérőjű hatalmas kupola alatt naponta többször tart az Agóra csillagásza előadást. A 20 perces programban a téli csillagképekről és a bolygóegyüttállásokról lesz szó. A planetárium maximális befogadóképessége 50 fő. A látogatók így korlátozott számban, érkezési sorrendben tudnak a programokon részt venni az Agórába szóló belépőjeggyel.

január 23., szombat 10:30-12:00
Kreatív tudomány: Madárcsemege
A játékos foglalkozássorozat keretében a gyerekek kéthetente szombaton izgalmas kreatív fel-adatokon keresztül ismerkedhetnek meg a természettudományos jelenségekkel, és elkészíthetik saját játékaikat, amelyeket természetesen haza is vihetnek. Mit esznek a madarak télen? A foglalkozáson madáreledelt készíthetnek a gyerekek, és számba veszik, mivel szabad etetni énekesmadarainkat.
A programon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni.

Helyszín: Interaktív tér, alsó korhatár: 5 év