Ma az űrhajósokat ünnepeljük

Tegnap még  a költészetet ünnepeltük országszerte ma pedig az űrhajózásra, űrkutatásra emlékezünk annak apropóján, hogy 55 évvel ezelőtt Jurij Alekszejevics Gagarin volt az első ember, aki utazást tehetett a világűrben. Gagarin 1961. április 12-én indult el a Vosztok-1 űrhajóval a kazahsztáni Bajkonurból, repülése 108 percig tartott, ez idő alatt egyszer megkerülte a Földet.

Visszatérés a HoldraA világnap apropóján a héten több ismeretterjesztő programmal kapcsolódik az űrkutatáshoz az Agóra. Ismét műsorra tűzik az Agóra mobil digitális planetáriumában a Visszatérés a Holdra című teljeskupolás-filmet, amely a Google holdversenyéről szól. A 2017 végéig tartó versenyben privát csapatok vetélkednek, céljuk, hogy felküldjenek egy holdjárót a Holdra, ami ott megtesz 500 métert és az akcióról képet továbbít a Földre. Emellett ismeretterjesztő előadásokban sorra veszikk a világűr felfedezésének mérföldköveit a távcső feltalálásától az űrszondák végső célpontjáig, de megtudhatják azt is a látogatók, milyen az élet az űrállomáson, a Nyomás! című kísérleti bemutatóból pedig többek között kiderül, hogyan viselkedik a lufi és a tejszínhab vákuumban.