Megerősített biztonsági intézkedések Debrecenben

A Nemzetbiztonsági Munkacsoport döntésének értelmében a Magyar Honvédség megerősítette objektumainak védelmét, valamint rendész szolgálatával fokozta jelenlétét az ország különböző pontjain, így Debrecenben is. Az intézkedés alapján a laktanyák és egyéb honvédségi objektumok környékén fegyveres járőrszolgálatot teljesítenek a katonák, akik a fegyverhasználat általános szabályai mellett látják el szolgálatukat. A magyar emberek biztonságának növelése érdekében a Magyar Honvédség megerősített, fegyveres rendész járőrei a város kiemelt pontjain, közlekedési csomópontjain is megjelennek. A megerősített biztonsági intézkedések érvényre juttatásában a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoksága kéri a lakosság közreműködését, az esetlegesen okozott kényelmetlenségekért pedig megértését.

járőr3
Katonai járőr Debrecenben

Persze vannak országok ahol nagyobb a valós terrorveszély, mint hazánkban így például Nagy-Britanniában. Éppen ezért ott tényleg valós és némileg hatékonyabb intézkedéseket tettek, mint hazánkban. A brit utcákon a hadsereg elit kommandós alakulata, az SAS egységei kezdtek járőrözést. Az erre vonatkozó kérdésre Theresa May kitérően csak annyit mondott, hogy “vannak kipróbált módszerek” a biztonsági intézkedések “katonai támogatására”, a konkrét intézkedések részleteiről nem kíván nyilatkozni. A The Sunday Times vasárnapi brit lap kormányforrásokból származó értesülése szerint az SAS terrorelhárító egységének egy “hozzávetőleg 50 fős” alakulatát a párizsi merényletek után, katonai jelölést nem viselő helikopterekkel áttelepítették a légierő (RAF) nyugat-londoni támaszpontjára.