Megvan az első aranyunk

A Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor összeállítású magyar csapat fantasztikus versenyzéssel aranyérmet szerzett a férfi 5000 méteres rövidpályás gyorskorcsolyaváltók csütörtöki döntőjében a pjongcsangi téli olimpián.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A tavalyi világ- és az idei Európa-bajnokságon is bronzérmes magyar kvartett Kínát és Kanadát megelőzve érte el a történelmi sikert, a dél-koreai együttes negyedikként zárt, miután a döntőben elesett az egyik tagja. A magyarok ezt megelőzően két ezüst- és négy bronzérmet nyertek a téli olimpiákon, legutóbb a Regőczy Krisztina, Sallay András jégtáncpáros végzett másodikként 38 évvel ezelőtt, az 1980-as, Lake Placid-i játékokon. „Nagyon hihetetlen. Nagyon kemény futam volt és nagyon hosszú volt az út idáig. Nyolcadik csapatként jutottunk ki, nagyon össze kellett rakni magunkat fejben is és hát mi vagyunk a legjobbak. Össze tudtuk rakni fejben, egy hibát sem csináltunk, mindenki nagyon akart, abszolút szótlan vagyok még mindig” – kezdte felfokozott hangulatban Liu Shaolin Sándor. Testvére, Liu Shaoang három sikertelen egyéni futam után szenzációsan versenyzett a váltóban: „Úgy gondolom, a váltó után a magánproblémák eltűntek és csak arra tudunk gondolni, hogy ennek a 38 évnek most vége van, és egyből egy arannyal kezdtünk, szerintem ez hihetetlen.” „Nagyon kemény volt a futam, az elejétől kezdve mentünk, próbáltam figyelni mindenre, összerakni, nyugodtan korizni. Úgy érzem, sikerült, és belegondolva, hogy 8-9 évesen nyitott pályán kezdtünk el korizni és most itt vagyunk a világ tetején, mindenkit megvertünk, ez eszméletlen” – mondta Burján Csaba visszaemlékezve a kezdetekre. Knoch Viktor a néhány hónappal ezelőtti világkupa-döntőt idézte fel: „Csabival ültünk a szobában Szöulban és mondtam neki, szerintem holnap abbahagyom, ha nem jutunk ki. Most pedig mondtam Csabinak a dobogó tetején, hogy kerültünk mi ide, ebből az állapotból. Nagyon büszke vagyok a srácokra, amit Ádó meg a Sanyi a végén előztek, le a kalappal előttük. Büszke vagyok nagyon a csapatra, mindenkire. Amikor készültünk erre futamra, azt hittem, mindegy hányadikok leszünk én elsírom magam a végén. Aztán beértünk és nem éreztem semmit, egyszerűen nem tudom még átérezni, hogy mi ezt megnyertük. Ehhez még kell pár nap.” Liu Shaolin Sándor az utolsó körről is mesélt a tőle megszokott jókedvű stílusban: „Annyira sok adrenalin volt bennem, második helyről kaptuk meg a stafétát és tudtuk, úgy mentünk fel a pályára, hogyha a kanadaiak vannak csak előttünk, akkor tuti csak a pályát akarják majd tartani és én mondtam, engem biztos nem fognak itt a pályán, előre megyek és ha itt leszed ma valaki, akkor én vagyok a legnagyobb lúzer a világon. Megcsináltam és úgy haraptam a végén a levegőt mint senki se.”