Migránspálya

A keletitől keletre ültem az édeni hűvösben és figyeltem a híreket. Kedves barátom a pályaudvar felé tartott Budapesten, gondoltam, figyelmeztetem, hogy nem tud bejutni, legalábbis a hírekben ezt mondják, mert le van zárva, rendőrség kivezényelve tüntetők tüntetve. Sok utazóval ellentétben neki nincs problémája azzal, ha arab országokból érkezőkkel találkozik. Mindig elmondja, hogy ez egy másik kultúra, tudja, hisz járt arrafelé többször.

_MG_5560
Galéria

Hogy a hangos beszéd, az erős érzelmi megnyilvánulások, az egymás megérintése beszéd közben számunkra kulturális jellemző, számukra meg nyilvánvaló, úgy, ahogy nálunk a férfiak közötti kézfogás. Szóval a pályaudvar hangos, és forró. Ez késő délelőtt történt, délután már azt hallottam, nincs lezárva, majd újból a lezárást. Ennyi egymással szöges ellentétű parancsot bizonyára nehéz egy ekkora létszámú testületen egyértelműen átverni, ezért is lehetett, hogy mire a barátom odaért, a hírek ellenére szabad volt az átjárás. Mehet, mondta neki egy rendőr, készenlétis. Ő erre föltette azt a teljesen ártatlan kérdést, hogy: akkor miért vannak itt? A válasz kurtára sikeredett. Első próbálkozásra ennyi hangzott el: ööööööööö. Második nekifutásra: mert kivezényeltek. Szóval vezényeltek, a rendőrök pedig zokszó nélkül teljesítik a parancsot, az éppen aktuálisat. Azt, amelyik ugyanúgy kufárkodik az emberi életekkel a hőségriadó alatt, mint a bolgár és afgán embercsempészek, akik hagytak megfulladni valahol útközben Magyarország és Ausztria között 71 embert. Akik nem magyarok voltak, de emberek voltak, és ezt valahogy nagyon igyekszik velünk elfeledtetni a mi kormányunk. Kihasználja őket, kihasznál minket, már nem is igazán lehet tudni, miért.

_MG_5525Miért jó nekünk, ha valakit utálhatunk, ha valakitől félhetünk? Talán a legkézenfekvőbb és általában érvényes válasz erre a kérdésre most is ugyanaz, hogy akkor nem kell saját magunkat okolni azért, ha valami rossz az életünkben és akkor nem kell a saját problémáink megoldásán gondolkodnunk? Mert eközben nem kell azzal foglalkozni, hogy a miniszterelnök lányának esküvőjén ellopott telefon miatt több tízmillió forintot költött a magyar állam nyomozásra, miközben a bűnesetek száma csökken, mert a legtöbb lopást már be sem jelentik az emberek, egy hónap múlva úgyis megkapják a levelet, eredménytelen nyomozás miatt az eljárást megszüntetik. Miközben egyetemeket darabolnak szét gazdasági okokra hivatkozva lerombolva ezzel azok nemzetközi tekintélyét. Miközben bizonyítottan egy Fidesz-közeli szociális szövetkezet uniós támogatás segítségével foglalkoztat papíron hátrányos helyzetű embereket, akiknek fizetésük még sincs és felmondani sem tudnak, mert nem nagyon van kinek. Miközben Sándor Mária ruhát cserél, s már megint egy kisember magányos harcát nézhetjük végig, mint annak idején a Miskolcról éhségmenetre induló munkás, mára névtelen, arctalan, beskatulyázott ember. És ezek csak egy nap eseményei. Olyanok, amikkel nem foglalkozunk, vagy nem annyit, amennyit kellene. Helyettük utáljuk a menekülteket, és nem a helyzetet, ami miatt idekerültek, alig várjuk, hogy lezuhanyozzunk, miközben ők sokszor még csak a mosdóig sem jutnak el, mert ki vannak onnan zárva. És mert abból a pénzből, ami fedezi a rendőrség kivezénylését, a felsorakoztatott teljes gépjárműpark üzemanyagszámláját, nem tranzitot építünk számukra, ahol emberibb körülmények között várakozhatnának, hanem már megint hangulatot keltünk. Ellenségeset. Mutogatunk egy kicsit Angelára, aki azt javasolja, az egymásra mutogatás helyett inkább a közös megoldás kidolgozásával kellene foglalkozni. Úgyhogy mutogatunk rá még egy kicsit, kufárkodunk még egy kicsit még néhány ezer emberrel, majd hátradőlhetünk. Szerintem is hátra lehet dőlni, vagy előre, csak az a lényeg, legyünk elég mélyen. Erről az egészről egy nagyon régi amatőr filmfesztivál jut eszembe, amire az egyik versenyző Horn Gyula interjúkból készített videóklipet. A mondatok ugyanolyan erősek, mint Palik László Hová tűnt Damon Hill-je, csak akkor még nem volt internet, ez pedig nem hangzott el így a televízióban. Szóval ezt tudnám csak idézni: “illúziónk az nincs”.