Nem szennyez tovább az Illatos út?

DSZZS20150430006
Tarnai Richárd kormánymegbízott munka közben. Fotó: Szigetváry Zsolt MTI

Még csütörtökön megkezdhetik mintegy ezer hordó veszélyes hulladék elszállítását a Budapesti Vegyiművek Illatos úti telephelyéről – jelentette be a Pest megyei kormánymegbízott a helyszínen sajtótájékoztatón. Tarnai Richárd elmondta, a szállítás költségei rendelkezésre állnak, az egyelőre a telephelyen maradó többi veszélyes hulladékot hónapokon belül elszállítják.
A hatósági mérések megerősítették a Greenpeace eredményeit és azt mutatták, hogy bizonyos folyamatok “negatív irányba mozdultak el”, ezért döntöttek a legveszélyesebb anyagok azonnali elszállításáról. A kormánymegbízott hangsúlyozta, hogy fontos a többi hulladék elszállítása is. Ennek érdekében a jövő hét első felére előterjesztést készít a kormánynak, amelyben egy kormányhatározat kidolgozását kezdeményezik, hogy a közbeszerzési eljárást minél előbb ki tudják írni a maradék hulladék elszállítására.
Az intézkedések halaszthatatlanok mind tűzvédelmi, mind környezetvédelmi szempontból. A hordók elszállítása után azonban mielőbb további intézkedéseket kell tenni – esetleg európai uniós források bevonásával – a talaj és a talajvíz kritikus szennyezettségének megszüntetése érdekében. Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője 2015. április 9-én járt a telep területénél, hogy felmérje a helyzet súlyosságát, és megállapította, hogy azonnali beavatkozás szükséges. A terület kármentesítése azért is sürgető, mert a területen korábban kiemelten veszélyes anyagokat, így többek között az 1968-ban betiltott, emberi szövetekben felhalmozódó és onnan soha ki nem ürülő DDT-t  és HCH-vegyületeket gyártottak, amelyek jelen lehetnek a talajban, és amelyeket szabadon hordhat a szél is. A talajvízben pedig a normál („B”) szennyezettségi határértéket akár 100 000-szeresen meghaladó mennyiségben található rákkeltő benzol, amely szintén megjelenhet a környezetben.