NemKÉK túra a Mecsekben

Ajánlottuk már a CSEMETE gyerekeknek szóló Természetismereti Táborát, ebben az ajánlóban életkor tekintetében jóval nagyobb a szórás. A CSEMETE nemKék Túra – Mecsek hagyományos hátizsákos-bakancsos természetjáró túrára invitálja a 6-99 év közöttieket, idén július 11-18-ig tart.

kek_tura_vasvar_koszeg_2014_6_ 005Az alsó korhatárt tulajdonképpen rendszeresen tartják, vannak olyan gyerekek, akik iskolai vetélkedőn nyerik a részvételi lehetőséget, többször érkeznek családok, és 99 éves résztvevője még nem volt az elmúlt 10 évben a túrasorozatnak, de 80 éves már igen. Az egyhetes vándortábor azért kapta a nemKÉk nevet, mert az elmúlt évben végigmentek a táborozók a magyarországi Kék-túra útvonalának utolsó részén is, (minden évben másik szakaszt választottak), és mivel az érdeklődés és a lelkesedés továbbra is óriási, a túrasorozat tulajdonképpen újraindul. A mostani útszakasz a Mecsekben és a Zselic alatt Hidas-Bonyhádtól Szigetvárig tart útba ejtve a természeti és történelmi látnivalókat. A legrövidebb napi szakasz 8 kilométeres, a leghosszabb 18, természetesen, amennyiben sikerül tartani az útirányt, merthogy a napi etapoknál az ügyesebbek gyakorolhatják a túravezetést, térképolvasást, tájékozódást is. A túra érinti a Zengőt és a Tubest, de Orfű előtt a Pálos kolostor, vagy például Bükkösd után Gyűrűfű ökofalu látogatása is benne lesz. A napközbeni ellátást hidegellátmánnyal, illetve ahol tud találkozni a csapat a kísérőautóval, meleg étkezéssel oldják meg, a napi egyszeri meleg étkezés garantált. Az élelmiszeren, konyhafelszerelésen és a sátrakon kívül a résztvevők maguk visznek minden más holmit, a pakolásnál a hátizsák súlyát ennek tudatában kell kialakítani. Ehhez adnak néhány tanácsot is a szervezők. A ruházat összeállításánál javasolt fehérneműből, zokniból, pólóból naponta 1 darabbal számolni, minden másból (rövidnadrág, hosszú alsó, meleg felső, sapka, zárt cipő, szandál) bőven elég egy-egy darab. Esőkabát nélkül érkező jelentkezőket nem visznek magukkal, áll a kiírásban, viszont szükség van a TB kártyára, rendszeresen szedett gyógyszerekre, kullancs-és vagy szúnyogriasztóra, sapkára, ha van, diákigazolványra, zseblámpára, fürdőruhára, nyitott szandálra, vagy papucsra. A hosszas terepi gyalogláshoz érdemes zárt cipőt választani, és váltó lábbelinek vinni a szandált, különösen, ha valaki nem szokott hozzá a terephez, ezzel csökkenti a sérülés veszélyét, illetve érdemes jó állapotú, de már betört cipőt vinni, az újak ilyenkor nagyon könnyen feltörik a lábat. A részvételi díjat, 19 ezer forintot személyesen a CSEMETE Irodán (6720 Szeged, Arany János u.1.) vagy átutalással a 11735005-20089247 számlaszámra lehet befizetni, a közleményben fel kell tüntetni a tábor és a táborozó nevét. Itt lehetőség van részletfizetésre, 50%-ot előre, a fennmaradó részt induláskor is be lehet fizetni. Ha valaki csak egy-egy szakaszhoz csatlakozna, keresse a szervezőket. Érdeklődni és jelentkezni lehet a csemete@csemete.com e-mail címen Bojtos Ferencnél, a tábor vezetőjénél vagy telefonon: +36 (20) 3289-433. További részletek az egyesületről és további táborozási lehetőségek honlapjukon találhatók.

  1. július 11. (szombat): Szeged – Hidegkút-Bonyhád – Vizes-dűlő – Kishidas – Krinolin – Borovicska-hegy – Rák-patak völgye – Ófalu (8 km)
  2. július 12. (vasárnap): Ófalu – Héthárs-tető – Hessz-kereszt – Malom-hegy – Aranyföld – Varasdi-földek – Templom-hegy – Stein-malom – Réka-vár – Óbánya (16 km)
  3. július 13. (hétfő): Óbánya – Pisztrángos-tavak – Csepegő szikla – Somos-hegy – Etelka-forrás – Zengő-kő – Zengő – Püspökszentlászló – Arborétum – Pap-rét – Szőke-forrás – Zobákpuszta (14 km)
  4. július 14. (kedd): Zobákpuszta Vasa-forrás – Kövestető – Hármas-bükk forrás – Gerezdes – Árpádtető – Trippamer-fa – Letics-parlag – Tölgyes-út – Rábay-fa – Kamtavári romok – Dömörkapu – Flóra-pihenő – Misina-tető – Mandulás kemping (18 km)
  5. július 15. (szerda): Mandulás kemping Tubes – Remete-rét – Rózsa-hegy – Szuadó-nyereg – Pálos kolostor – Zsongor-kő – István-kilátó – Halomsírok – Petőcz-akna – Vásáros-út – Orfű (16 km)
  6. július 16. (csütörtök): Orfű – Orfűi-tó – Honfoglalási emlékpark – Abaliget – Cseppkőbarlang – Viganvár – Farkas-tető – Meleg-mál – Egéd – Bükkösd (16 km)
  7. július 17. (péntek): Bükkösd – Filkód – Korpád romfalu – Gyűrűfű ökofalu – Kerek-hegy – Almáskeresztúr – Meggyes –Zsibóti szőlőhegy – Becefa (18 km)
  8. július 18. (szombat): Becefa – Szigetvár – Szeged (5 km)