Opera az Ifiházban

Szeptember 19-én sok izgalmas programmal várja az érdeklődőket az Opera Közhasznú Kulturális Egyesület. A nap folyamán több kezdeményezéshez is lehet csatlakozni az Ifjúsági Házban és online egyaránt.

_KON8763A Norvég Civil Alap jóvoltából indította el projektjét az egyesület idén áprilisban, melynek célja a helyi kisközösségek felkarolása. Ezt két úton kívánják megvalósítani a tagok, egyrészt a közösségszervezés népszerűsítésével, másrészt Sub.hu rádió nyitásán keresztül. A nyár folyamán több tréning, előadás és műhelymunka is volt. Ezúttal pedig újabb nyílt napot tartanakk, amely lehetőség arra, hogy újabb emberek is bekapcsolódjanak a munkába.

Rádió Nyílt Nap

A Norvég Civil Alap által támogatott DOTCOM FORT projekt keretében nyílt napot tart az Opera Egyesület. Egy laza, mégis komoly témákat felölelő eseményt terveznek, szeptember 19-én délután négy órától, amellyel csatlakoznak az Állampolgári Részvétel Hete kezdeményezéshez is.

16:00 Szabó Kriszta (Szólarádió) előadása
17:00 Interjú az új műsorkészítőkkel
18:00 Interjú a migráns kérdésről a MigAid, MigSzol és a Menedék segítőivel
19:00 Interjú a Debrecen Bike Maffia és a Refomix Kht. segítőivel
20:00-22:00 Sub Dj’S Online Radio Show
22:00 –05:00 Sub Party

_KON9495Maguk a műsorok az előadást követően online is hallgathatóak lesznek, illetve az előadás helyszínén kötetlenül szeretnének közös rádióhallgatást és beszélgetést generálni a szervezők.

Debrecen Bike Maffia (DBM)- Kilencedik kiszállítás

A Debrecen Bike Maffia 2015. márciusában kezdte meg működését anyaszervezete, a Budapest Bike Maffia mintájára. Ezúttal ismét egy nagy kiszállítást terveznek a szervezők szeptember 19-én egy órától az Ifjúsági Ház udvarából. Az esemény különlegességét adja, hogy a Wáli István Református Cigány Szakkollégium konferenciájáról érkeznek vendégek az eseményre, némi ételadománnyal együtt.