Szabad a gazda

Hiába sok civil szervezet, szakértő tiltakozása. Az országgyűlést még hazánk egyik legelismertebb akadémikusának a kérése sem tántorította el, hogy utat nyisson a védett természeti értékeink további elherdáláshoz. Furcsamód leginkább pont az érintett nemzeti parkok hallgatnak az ügyben. Máskor a legkisebb, a nemzeti parki területet is érintő ügyben szakmai állásfoglalást adtak ki, most nincs véleményük, nincs javaslatuk.

Háttérben a nemezi parki igazgató
Háttérben a nemezi parki igazgató

Elfogadta a parlament kedden az állami földvagyon kezeléséről szóló törvénymódosítást, amelyhez két héttel ezelőtt a kormánypártoknak nem sikerült biztosítaniuk a szükséges kétharmados többséget, így a képviselők most egy átdolgozott – minősített többséget igénylő rendelkezéseket már nem tartalmazó – előterjesztést szavaztak meg. Az indítványt az ellenzék és szakmai szervezetek főként azért bírálták, mert védett természeti területeket is a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) hatáskörébe utal.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter átdolgozott törvényjavaslatára 110 képviselő szavazott igennel, 57-en pedig nemmel. Az ellenzék mellett a fideszes Bencsik János nyomott nemet. Az előterjesztés eredeti célja az volt, hogy az NFA tulajdonába kerüljön az összes állami tulajdonú föld, hogy azok hasznosítása egységes tulajdonosi joggyakorlás, egységes hasznosítási elvek alapján történhessen. A zárószavazást azonban két héttel ezelőtt el kellett halasztani, mert a javaslat kétharmados többséget igénylő részei nem kapták meg a szükséges számú voksot. Ezt követően a törvényalkotási bizottság – a szakminiszter előterjesztésére – zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtott be, kezdeményezve a törvényjavaslat egységének megteremtését a sarkalatos passzusok nélkül. Így a parlament most egyszerű többséggel is elfogadhatta a törvénymódosítást.

Fazekas Sándor számol a Hortobágyi Nemzeti Parkban
Fazekas Sándor számol a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Simon Attila, a földművelésügyi tárca közigazgatási államtitkára az április 14-én elhalasztott zárószavazás után tartott törvényalkotási bizottsági ülésen azt mondta: bár az egységes földvagyon-gazdálkodás feltételeit egyszerre akarták megteremteni, most az első lépés történik meg, ezzel párhuzamosan pedig folytatódhatnak az egyeztetések. Az indítványt az ellenzék és szakmai szervezetek főként azért bírálták, mert védett természeti területeket is az NFA-hoz utal a nemzeti parki igazgatóságoktól. Ellenzéki képviselők szerint mindezzel természetvédelmi értékeket sodornak veszélybe, emellett “földmutyiról”, “földrablásról” beszéltek. Fazekas Sándor az eredeti javaslata indoklásában ugyanakkor azt írta: az NFA a védett természeti és Natura 2000-es területek haszonbérbe adása során minden esetben érvényesíti a természetvédelmi szakmai előírásokat, amelyeket a nemzeti parki igazgatóságok adnak meg a szervezetnek, így a kizárólagos nemzeti parki igazgatósági vagyonkezelés fenntartása nem indokolt.

Simon Attila államtitkár az említett bizottsági ülésen szintén azt hangsúlyozta, nem kerülnek hátrányba a természetvédelmi szempontok a változtatás által, egyúttal jelezte, hogy a nemzeti parkok megkapják azokat a haszonbérleti díjakat, amelyeket eddig is beszedtek a szerződéseik alapján. A Fidesz agrárpolitikusa, Font Sándor a hétfő esti parlamenti vitában megemlítette, hogy a természetvédelmi területek egy részét jelenleg is az NFA kezeli, a másik fele van a nemzeti parkoknál.
A zárószavazás előtt jóváhagyott módosítással kikerültek a jogszabályból azok a paragrafusok, amelyek a honvédségi területek vagyonkezelését átadták volna az NFA-nak.
A törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba. A keddi határozathozatal során az LMP-s képviselők a nemzeti parkokat érintő változtatás elleni tiltakozásul a 10 magyarországi nemzeti park nevét és logóját tartalmazó táblákat emeltek a magasba. Ezt követően Latorcai János levezető elnök közölte velük, hogy megsértették a házszabályt, amiről tájékoztatni fogja Kövér László házelnököt. (MTI)