Szalakóták és más madarak hálóban

A madarászok legfontosabb évszaka a nyár. Ilyenkorra már elég nagyok ahhoz a madárfiókák és fiatal példányok ahhoz, hogy gond nélkül fel lehessen tenni a lábukra a fémgyűrűket, amik évtizedek óta szolgáltatnak hasznos adatokat a visszafogott madarak révén vonulásukról, vonulás alatti állapotukról, testtömegük változásáról, stb. Madárgyűrűzési bemutatókat rendszeresen szerveznek országszerte, főleg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagszervezetei. Nemrégiben a Hajdú-Bihari csoport is tartott bemutatót, szalakótákat gyűrűztek Földes vonzáskörzetében a Bihari-síkon.

szalakota_koczka
Fotó: Koczka András/MME HBCS

A kilátogatók megismerkedhettek ezzel színpompás fokozottan védett fajjal és a szalakóta védelméről szóló LIFE + fajvédelmi program fő célkitűzéseivel. Sokan most láttak első ízben szalakótát, ráadásul testközelből is találkozhattak vele, ami egy ilyen ritkaság esetében a felnőtteknek is kivételes élmény. Ezekre a madarakra most a fémgyűrűn kívül színes gyűrű is került, ennek előnye az alumíniummal szemben, hogy messziről is le lehet olvasni a rajta levő jelzéseket a madár befogása nélkül. Ezt a módszert többek között sirályoknál, gólyáknál is alkalmazzák, egy kifinomultabb módját pedig, a számok helyett több színből álló, kombinált gyűrűs verziót darvak esetében. A bemutatók mellett több nagyobb gyűrűző tábor is van, lesz a nyáron. Az egyik ilyen Izsák környékén zajlik a Kolon-tónál, a „Nagyátfogás”, ami majd egy hónap folyamatos munkát jelent az ott táborozóknak, gyakorlatilag az egész tavat körülkerítik. Naponta több száz madár megy át ilyenkor a kezükön, egy részük tavalyi megkerülés, és persze vannak más országokban megjelölt kóborlók is. Az első napokban itt például egy görög, egy albán és egy horvát fülemülesitkét fogtak be, a napi befogások száma általában eléri, néha meg is haladja a háromszázat. A gyűrűző táborokban finom szálú hálókat feszítenek ki, az ebbe belegabalyodott madarakat gyakorlott madarászok gyűjtik be, a fajmeghatározás és néhány alapvető vizsgálat után a lábukra kerül egy fémgyűrű, mindegyiken egyéni kód látható. Ha visszafogják valamikor a madarat, egy központi adatbázisból le lehet kérdezni róla minden addigi információt. A madarászat ma is népszerű környezeti nevelési módszer. aki Hajdú-Bihar megyében szeretne bekapcsolódni a természetvédelmi munkába, augusztus végén a Hortobágyi Vonuláskutató Állomáson teheti meg. A többi gyűrűző táborról itt lehet részleteket találni.