Szuperszámítógép Debrecenben

Megötszöröződött a hazai szuperszámítástechnikai kapacitás az elmúlt 2 évben – hangzott el Debrecenben a Szuperszámítástechnika a felsőoktatásban projekt ünnepélyes gépátadóján. A 2013. nyarán indult beruházás fókuszpontja a cívisváros mellett Budapest. A 2015 őszéig tartó projektet az Európai Unió és a Magyar Állam összesen több, mint 3,2 milliárd forinttal támogatja.

DEBRE20150617038
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Magyarországon már a kilencvenes években felmerült a gondolat, hogy a hazai kutatói szférának szüksége lehet szuperszámítástechnikai rendszerre. A modern informatikai eszköz igénybevétele ma már elengedhetetlenül fontos, ha egy ország meg akarja őrizni versenyképességét. A mérnöki, orvos-biológiai területen, vagy éppen a földrengés és gyógyszerkutatáshoz alkalmazott megoldás nemcsak gyorsabbá, de költséghatékonyabbá is teszi a kutatói szféra munkáját.

„Első hallásra talán nehezen felfogható mit is jelent ez a fajta változás. De a gyakorlatra talán úgy tudnánk a legjobban leképezni, hogy jelenleg a hazai kapacitás annyit tesz, mintha a világ 7 milliárd embere kezébe venne egy-egy számológépet, és másodpercenként kb. 40 ezer műveletet hajtanának végre egyszerre”– hangsúlyozta Dr. Stefán Péter projektvezető.

A szuperszámítógépeket kapacitásuk alapján szokták rangsorolni. Ez az úgynevezett Top500 lista, amely a világ 500 leggyorsabb számítógépes rendszerét sorakoztatja fel teljesítmény alapján. Az efféle összeállítás 1993-ban indult, a listát magát készítői félévente frissítik. Az új, Hewlett Packard S6500 típusú debreceni szuperszámítógép teljesítménye a mérnöki-tudományos konfigurációk piacán bevett Linpack teszt szerint 202 teraflops, vagyis másodpercenként 202 ezerszer egymilliárd lebegőpontos művelet. Ez a teljesítmény a 308-ik helyet jelenti a Top500-as listán.