Teszik a dolgukat

Az emberek többsége teszi a dolgát, nap, mint nap. Reggel felkelnek, álmosan kimennek a mosdóba, majd a fürdőszobába, belenéznek a tükörbe, számot vetnek az elmúlt nappal és eltervezik az aznapot. Én hiszem, hogy ezeken a reggeleken legalább egyszer mindenki szembe néz magával, őszintén. Belenéz a tükörbe és eldönti, tegnap jó ember volt-e és az is akar-e maradni. Azt hiszem, hogy aki ezt nem teszi meg, annak kicsi az esélye arra, hogy nyugodtan éljen.

_KON9489Meg kell állni, ha nem is minden reggel, de néha mindenképp, számot kell vetni tetteinkkel, csak egyedül, és csak magunkkal, sallangok, hazugságok nélkül. A munkatársaink, barátaink, de akár még a rokonaink, családtagjaink elől is el tudunk bújni, de önmagunk elől nem. Ha valami olyat teszünk, amit nem tartunk helyesnek, mondhatjuk, sebaj, ez az előírás, a főnök ezt mondta, ez volt az eligazításon, erről szól a napi parancs. Akár az egész világ elől elbújhatunk ezek mögé az indokok mögé. De reggel, amikor a tükörbe nézünk, ott van egy ember, aki könyörtelenül néz ránk, tudja minden titkunkat, álmunkat és mégis megkérdezi: Jó ember vagy te? Csütörtök este mindenki tette a dolgát Debrecenben a Nagyállomáson. A vonatok jöttek, mentek. A menekültek reménykedtek egy jobb életben, miközben várakoztak az állomáson útban a bizonytalanba, a bizonytalanból. Az újságírók próbálták megörökíteni e szörnyűséget, hogy lássák, mivé válhat egy ország, egy hatalom, egy ember. Az önkéntesek próbálták enyhíteni az otthon nélküli kétes végű tranzitot gyermeknek és idősnek egyaránt. Az RTL Klub helyi operatőre is tette a dolgát, kamerájával rögzítette a kisműtéteket, amit az önkéntesek végeztek az állomás előtt, az utcán. Később a kamerája már nem, csak annak a lámpája volt bekapcsolva, így segítette a műtétet. Közben bent az állomáson is tették a dolgukat a MÁV alkalmazottai.

_KON9505Éjfél után kizavartak mindenkit, fél háromig nem váróterem, hanem üzemi terület. E szánalmas kis ürüggyel próbálták magukat bebiztosítani lelkiismeretük előtt. Nem a menekülteket nézem, ők sokat kibírnak, találkoztak már sok szemét emberrel, mit nekik egy magyar vasúti alkalmazott, aki teszi a dolgát. Azt a magyar anyukát nézem, aki elindul a város felé két kisgyermekével, nagy bőrönddel a kezében, ő sem maradhat az üzemi területen. Ő visszajöhet fél háromkor, és akkor ugyanezek a vasutasok már nyájasan fogják nyitni neki az ajtót. „Tessék befáradni, kedves utasunk.” Mit is mondhatnának, hiszen ott, akkor nekik ezt kell, ez a dolguk. A tükörbe viszont, ha nem is minden nap, de legalább még egyszer bele kell nézni.