Vetélkedő Kölcsey nyomdokain

Kölcsey Ferenc születésének 225. évfordulója alkalmából a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája az álmosdi hagyományokra és az országban egyetlen épen maradt Kölcsey-házra, mint irodalmi emlékhelyre alapozva kidolgozott egy anyanyelvi programot, s ennek keretében az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, az Álmosdi Önkormányzattal közösen országos vetélkedősorozatot hirdetett.

DSC_0815A projekt ünnepélyes keretek között október 7-én indult a Kölcsey Kúriában. Rangját, fontosságát mutatja, hogy az eseményen jelen volt Hoppál Péter államtitkár és Polyák Albert megbízott főigazgató is. A nagyszabású vetélkedősorozatra több kategóriában és korcsoportban lehetett nevezni: rajz- és szavalóversenyre egyéni vagy csoportos részvétellel, akár egy-egy Kölcsey-mű dramatikus, úgynevezett performance-szerű előadásával is. Irodalom kategóriában pedig olyan pályaművekkel, amelyek stílusgyakorlatként szolgálnak, Kölcsey életének egy-egy szakaszát dolgozzák fel korabeli nyelvezettel vagy a nyelvújítás jegyében és módszereivel megpróbálkoznak mai idegen kifejezések magyarításával. Ez a vetélkedő elem a Kölcsey blogja elnevezést kapta. Ezzel a címmel és a program egészének a címével – „Kölcsey.hu” – üzenni kívántak a szervezők. Üzenni, hogy Kölcsey életműve nem csupán egy monumentális műemlék irodalmunkban, hanem egy élhető hagyomány, amely minden korban új tartalommal telítődik. Ennek a gondolatnak a jegyében és a korszerű lehetőségekkel élve létre hoztak egy elektronikus felületet, erre töltötték fel a pályaműveket, amelyeket rangos szakmai zsűri bírál el, a legjobbak pedig elutazhatnak Álmosdra, ahol január 21-én, a Magyar Kultúra Napjához, a Himnusz születésnapjához kapcsolódóan rendezik meg az eredményhirdetést.
A pályázatok beküldési határideje január 7-én járt le. Ebből az alkalomból január 11-én sajtótájékoztatót tartottak a Kölcsey Központ Kávézójában, amelyen jelent volt Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere, Köteles István, Álmosd polgármestere valamint a Nemzeti Művelődési Intézet megyei irodájának munkatársai. A programot R. Simor Katalin, az iroda módszertani referense ismertette. Komolay Szabolcs az évforduló és a vetélkedősorozat jelentőségéről szólva biztosította Debrecen város támogatásáról a kezdeményezést és bejelentette, hogy a pályázatra beérkezett rajzokból, festményekből, az amatőr és hivatásos művészek alkotásaiból kiállítás nyílik január 22-én, 15 órától a Kölcsey Központ Bényi Árpád termében. Köteles István polgármester ismertette a pályázat eredményeit. Mint mondta, a facebookon létre hozott Kölcsey.hu oldalt közel százharmincezren tekintették meg az elmúlt negyedévben, negyvenöt országban Kanadától Izraelig. A felhívásra összesen 250 pályamű érkezett, köztük több a határon túlról is. A tájékoztatón jelen lévő vendégek egy kivetítő segítségével ízelítőt kaphattak a pályaművekből. A pályázók között óvodás és nagymama is szerepel. Angyal László, a Nemzeti Művelődési Intézet megyei irodájának vezetője elmondta, hogy anyanyelvünk gondozása az Intézet kiemelt programjai között szerepel. Éppen ezért a jövőben a vetélkedő folytatását tervezik. A pályaműveket nemcsak a zsűri véleményezi, de a közönség is szavazhat az egyes pályaművek kedvelésével január 20-ig.